5. fejezet - Az első randi

Hi guys!
Először is köszönöm a feliratkozót.
Másodszor pedig IMÁDOK MINDEN OLVASÓT!
Egyre hihetetlenebbek vagytok. Csak szeretném kérni, ha egy egy komit eleresztenétek visszajelzés képen. Nekem fontos, nektek csak egy két karakter. Köszönöm! <3
Jó olvasást!

Az ágyamban ébredtem. És nem is ez a legkülönösebb. Hanem az hogy irtóra fájt a fejem. Mintha egy úthenger ment volna át rajtam. De visszatérve az emlékezésre...a tegnap. Addig minden megvan, hogy a bárban vagyunk. Aztán üvegeztünk. Luke megcsókolt egy pincérnőt, Mikey táncolt Ash-sel és aztán ittunk. Innen már csak kevés emlékkép van. De uh. Táncok, aztán csak még több. Majd Ash... Óh Istenem? Csókolóztunk volna? Teljesen úgy rémlik. A mobilom rezegni kezdett. Üzenetem jött. Mielőtt megnéztem volna, hogy ki zaklat ilyen korán...Korán? Már dél is elmúlt! Hű. Nos szóval bevettem a két Aspirint és felhajtottam a vizet.
A kijelzőn Connor neve állt.


Szia! Ma van kedved egy mozihoz?


Mire visszaírtam:
Veled kinek nem lenne kedve? Feljössz hozzánk előtte?

Ahha,persze. Jah és tudom h hol laktok.

Okkis. Akkor Gyere kettőre.

Nem lesz az egy kicsit korán?

Hát elütjük az időt. Egy csomó dolgot szeretnék megmutatni.

Oks. Akkor kettőkor nálatok.-h.
Boldogan keltem ki az ágyból. Vagy majdnem teljesen boldogan. Kurvára fájt a fejem.
Lentről zajok szűrődtek fel.
Mindig is tudtam hogy a srácoknak jobb szervezetük van.
-Reggelt'!-köszöntem a nappaliban ülő, X - Boxozó fiútársaságnak.
-Már dél van szivi.-mondta Luke.
Én aztán már semmin sem lepődök meg.
-Valaki sütit?-tettem fel ásítva a kérdést.
-Van?-kérdezte Ash.
-Majd lesz.
-Akkor megyek segítek. Mindjárt éhen halok.
Na jó. Az előbbi kijelentésem egy kissé gyorsan jött. Ash és a konyha? Az érdekes páros....
Muszáj volt megkérdeznem.
Amikor már nagyban folyt a munka, feltettem a kérdést, olyan halkan, hogy abban is kételkedtem hogy én Hallottam.
-Ash. Tegnap megcsókoltál?
Elmosolyodott.
-Igen.
-Nem lehetett valami emlékezetes..
-Na ide figyelj Liz- fordított magával szembe- ha én megcsókolnálak, akkor még a sírban is tudnád hogy én voltam.
-Na kösz.-elkezdtek járni a fogaskerekeim. Felugrottam.
-Mi a baj?-kérdezte Ash.
-Hány óra?
-Egy lesz két perc múlva.
-Basszus, basszus, basszus. A fenébe. Istenem! Sülj már gyorsabban te piskóta!-ordítottam rá a sütőre. Amúgy nem vagyok skizofrén.
-Mi a baj?-tette fel újból a kérdést Ashton.
-Semmi baj. Semmi. Nyugodt vagyok. Minden rendben. -nyugtattam magam.
-Liz...biztos minden rendben?- villámló tekintettel ránéztem.
-Minden. A. Legnagyobb. Rendben.
A sütő jelzett. Kiszedtem a piskótát, szépen ráöntöttem a pudingot. Kint hagytam a pulton. Megtöröltem a kezem és kimentem Mikeyékhoz, akik Most már egy hororr filmet néztek nagy élvezettel, popcornt zabálva. Fogalmam sincs hogy honnan szedték.
-Khm..-köszörültem meg a torkom. 3 szempár vizsgálta az arcom, a negyedik pedig lyukat égetett a hátamba.-Michael beszélhetnénk?
-Mondjad húgi.-jött ki a konyhába.
-Hát igazából van programom most délutánra. Az egészre. Talán estig. Biztos hogy estig.-hadováltam össze-vissza.
-Kivel?-vonta fel a szemöldökét játékos mosollyal.
-Hát a klubban megismertem egy tök kedves srácot. És azt mondta, hogy elvisz moziba meg egy kajáldába. De azt mondtam, hogy Jöjjön kettőre, mert meg akarok neki.mutatni néhány dolgot a házban.
-És ki ez a kedves srác?
-Connor McLarent. Ismered?
-Megismerem.- mosolygott rám biztatóan.
-Akkor ez azt jelenti hogy elengedsz vele?-ugráltam örömömben.
-Persze. És bocsáss meg. Nem akartam hogy úgy érezd, hogy kislányként bánunk veled. Bár Cal tényleg kislány, te nem vagy az. Már látom, hogy bölcs döntés volt téged elhozni.
-Gondoltál arra hogy nem hozol el?-kérdeztem döbbenten.
-Nem.-nevetett fel.
-Akkor jó.
-De szerintem vedd át ezt a minit, mert nagyon sokat mutat.
-Igenis apuci!-felszaladtam a lépcsőn. Úgy döntöttem, hogy ma lila napom lesz. Felvettem egy lila csőgatyát, lila színátmenetes pólót, a lila napszemcsi, a lila baseball sapim na meg persze az elmaradhatatlan lila Conversem. Na de szép lila lettem!
És ezt meg kellett koronáznom!
Leugrottam Annie-hez a fodrászszalonba.
-Szia!-köszöntött.- Mi járatban lilaságom?
-Hali. Hát még lilább szeretnék lenni.
-Mennyire?
-Hát annyira hogy fél.óra múlva kész legyek.
-Liiiiiiz!-sipítozott magas hangon.
-Még mindig az a nevem.-mosolyogtam rá.
-Ki az? Hogy néz ki? Helyes? Okos? Az istenre is, hány éves? Mikor ismerted meg?
-Lassan Annie, lassan.
-Na jó. Akkor először is hogy áll a haja?-kérdezte én meg elröhögtem.magam.
-Félig a szemébe lóg, barna színű és eddig ér a haja.-mutattam a nyakam közepe felé.
-Hűha. Milyen idős?
-18.
-Uh na és akkor hogy hívják?-kérdezte mikor elkezdett babrálni a hajammal.
-Connor McLarent.
-McLaren mint a versenyautó?
-McLarent. Ott van egy 't' betű is.
-Jó, jó persze. Na akkor hol is taliztatok?
-Hát tegnap a klubban. Ahol voltunk bulizni. De hallod, olyan fejfájásra ébredtem. Bár nem is csoda, mivel Luke-kal és Calummal vodkaivó versenyt tartottunk. De rendes literes üvegből.
-Na azt egyszer nekem is ki kell próbálnom. Majd ha legközelebb is mentek szóljál már. Annyira meg akarom ismerni a srácokat.
-Okés. Meglesz. Még kérdés?
-Hova mentek randizni?
-Hát igazából úgy van, hogy most kettőre jön, aztán elütjük az időt hatig, aztán mozi, majd kaja. És még be szeretnék iktatni egy éjszakai városnézést.
-Jó kis program.-mondta.-Készen is vagyunk.-jelentette ki.
-Hű Annie! Ez aztán gyönyörű lett.
-Csak a gyönyörűeknek tudok gyönyörűt alkotni.-kifizettem és hazacaplattam.
A ház elé pont velem egy időben ért oda Connor.
-Szia.-köszöntem.
-Szia lilácska.
-Kösz.-mondtam és az ujjamra tekertem egy tincset.
-Hű. Na meg a hajad. Eszméletlen. Hány órába telt elkészíteni?
-Hát negyedkor ugrottam le a barátnőmhöz, aki természetesen a fodrászom.
-Na jó. Engem mindig meg tudnak lepni a nők.
-Jahj bocs, gondolom szeretnél bemenni, mert unsz odakinn engem.
-Dehogy is. Téged nem.lehet unni.-bementünk.
-Connor, felajánlom hogy sütöttem nem rég sütit, de négy éhes szájat betömni annyi sütivel...
-Hát nekem mindegy.
-Fiúk!-ordítottam. Persze nem Hallottam választ. Talán azért mert mind tömték magukat? Hát jah.
-Császtok.-köszönt Connor az evő társaságnak. Nem lesz könnyű dolga, azt már most is látom.
-Fiúk, ő itt Connor. Connor, Luke- mutattam a hűtő előtt ülő szőkeségre-, a gránitpulton Ash, a papagájhajú a bátyám Michael- vigyorogtam Mikeyra- és a bátyám mellett Calum.
-Örvendek.-állt fel Mikey és ... És odament Connorhoz és kivonult vele tárgyalni. Ajjajj.
-Michael megengedte?-kérdezte elsőként Luke aggódó tekintettel.
-Aham. Áldását adta.
-Hiányozni fogsz!-mondta Cal, majd felállt és a nyakamba borult és ölelgetni kezdett. A válla fölött Luke-ra néztem, mikor megvonta a vállát és elvigyorodott.
-De Cal itt vagyok Legkésőbb holnap reggelre. Hallod? Holnap megint láthatsz.
-Jah, akkor nem mész hozzá feleségül? Nem költözöl el?
-Már miért tenném?
-Hát mert a lány járni kezd a fiúval, aztán összeházasodnak, gyerekeik születnek és külön élnek a családjuktól.
-Merre van egy szabad falfelület?-kérdeztem. Ash a hűtő mellé mutatott. Odamentem és háromszor belevertem a fejem a falba, majd felültem a pultra Ash mellé.
-Tudod Cal...az ember nem házasodik fűvel fával. Oké hogy te lefekszem sok csajjal de egyiket sem veszed feleségül. Én is járhatnék kétszáz pasival, egyikre sem venném...férjül. De hülyén hangzik. Na de egyikhez sem mennék hozzá. Mert most én itt a rövid kapcsolatokra célzok. Érted?
Cal a fejét vakargatta és épp válaszolt volna, amikor Connor és a bátyám visszajöttek.
-Mehetünk?-kérdeztem Connortól.
-Persze.
Felmentünk a lépcsőn és benyitottam a szentélye.be, a szobámba. Connor Leült a gitárok mellett tartott bárszékre és felvett egy gitárt.
-Szabad?-kérdezte mire én csak megbénultan bólintottam. Hiába vannak terveim, máris ütközőt találtam. Lehet, hogy elég lesz csak a séta is. Kaját meg majd hozunk fel a konyhából vagy lemegyünk.
Elkezdett gitározni, de csak szépen csendben. Egy ismert dal pengetett fel. Egy Számomra nagyon jól ismert dalt.
Úgy döntöttem, hogy jobb, ha beszállok. Leültem a zongora mellé és elkezdtem követni a dallamot. Aztán a dal kezdetekor nyílik az ajtó és belépett Mikey és Luke. Velünk együtt énekelték. Aztán jött Cal is, majd végül, de nem utolsó sorban Ash is belépett. Hatan énekeltük azt a dalt, ami a legjobban meg tudott nyugtatni. Azt a dalt, ami reményt töltött belém. Mindannyian úgy énekeltünk, mintha csak az életünk függene tőle. Hiszen az éneklés az ilyen. Vagy élsz és énekelsz vagy pedig meghalsz és a sírba viszed a hangod. A saját hangod kerget a sírba.
A gondolataim eddig ezer felé cikáztak.
Hogy jutott eszükbe a fiúknak, hogy ezt kellene énekelni? Pontosabban Connornak...
Michaelék honnan tudták, hogy énekelni fogunk?
Na meg aztán Connor. Gitározás közben aprókat bólogatott és teljesen elveszett a zenében. Beleveszett a zenébe.
De nem lehet minden tökéletes, mert vége lett a dalnak.
Mindenki csak ült csendben, majd úgy döntöttem, hogy levegőre van szükségem.
Felálltam és kimentem az erkélyre és élveztem a kilátást. Rátámaszkodtam a korlátra és behunytam a szemem. Hagytam, hogy a nyári nap sugarai megcsapják szemhéjamat. Enyhe szellő lengedezett. A szél meglebegtette a hajamat ami az arcomat csiklandozta.
A tolóajtó hangját Hallottam. Valaki mellém könyökölt.
Nem mertem kinyitni a szemem, Nehogy összetörjön az a meghitt nyugalom, amit befogadott az aurám.
-Jó kis csapat vagytok.-mondta a hang. Connor. Bárhol megismerném a hangját. Lágy, mégis erőteljes, eléggé mély, de nem annyira, hogy morgásnak lehessen nevezni beszédét. Egyszerűen csak simogató hangja van.
-Tudod, én csak nyugalomra vágytam. Amikor Michaellel idejöttünk új életet kezdeni, nyugalomra vágytam. Otthon...pff otthon. Már nem is az az otthonom. Inkább csak a hely, ahol felnőttem. Na szóval itt nem.volt egy perc nyugtom sem. Minden iskolatársam vagy esetleg bárki, mindent tudtak rólam. Itt legalább csak Mikey, Dave és én tudjuk azt, amiről mások könnyű szívvel beszélnek.
-Én megértelek.-sóhajtott fel, mire kinyitottam a szememet és kémleltem az arcát. Gondolom neki sem volt felhőtlen gyerekkora. Még álltunk egy ideig, aztán a nyakamba kötött pulcsim ledobtam a Földre és a falnak támaszkodtam. Átfontam a behajlított lábamon a karomat és beletemetkeztem a gondolataimba és na persze meg a hajamba.
Most hirtelen olyan nyugodtság töltött el, hogy azt hittem, hogy tökéletes lehet valaha az életem. Hogy nem lesznek benne fájdalmak, amik persze mindig is lesznek.
Hogy lesz benne olyan idő, amit csak úgy eltöltünk vagy csak simán együtt leülünk a tengerpartra és élvezzük egymás társaságát. Élvezzük a fiatalságot és a nyarat. Imádom a nyarat. Az meg már mellékes, hogy van más évszak is.
-Nem megyünk sétálni?- kérdezte halkan Connor. Uh basszus! El is felejtettem egy teljes pillanatra, hogy itt van.
-Bocsánat, hogy elszúrtam mindent.-mondtam mélyen a szemébe nézve úgy is, hogy volt köztünk 2 méter távolság. Halványan elmosolyodott és felhúzott a földről.
-Nem szúrtál el semmit. Nem muszáj moziba menni vagy elmenni valami átlagos helyre. Lehet egyszerűen csak a parton is sétálni vagy leülni egy parkba és beszélgetni. Én meg akarlak ismerni és Most már nem tudsz eltántorítani.
-Ilyet még senki sem mondott nekem. Tudom, hogy gyerekes meg ilyesmi, de ez nagyon szép volt.
-Köszönöm. Sokat gyakoroltam.-vigyorodott el, mire gyengén megtaszítottam.
-Hány lánynál vált már be?-kérdeztem kifelé menet a házból.
-Te vagy az első.
-Azt ne mondd, hogy még nem volt barátnőd!
-Azt nem mondtam. Csak annyit mondtam, hogy egyedül te háborodtál fel ezen. És ez jó jel.
-Ami körülöttem van az mindig jó.-válaszoltam mosolyogva.
-Inkább aki körülötted van, annak mindig jó.
-Vagy mindkettő.
-Igen. Vagy mindkettő.-mondta és elkezdtünk lesétálni a partra. Már ment lefelé a nap.
Connorral mindig gyorsan telik az idő. Amit én csak néhány percnek éreztem, órák voltak. Beszélgettünk a suliról, a barátokról és a szerelemről is. Letelepedtünk közben egy kisebb sziklaszirtre, levettük a cipőnket és csodáltuk a szépséges óceánt és a lenyugvó Napot. Mindenről beszéltünk. Kivétel arról, hogy a bátyám mit mondott Connornak. De jelen pillanatban csak a mellettem ülő fiúra és a gyönyörű tájra tudtam figyelni.
-És mióta ismered a fiúkat?
-Igazából úgy 1 hónapja. A bátyám eljárt otthonról egy csomószor és egyszer úgy jött haza, hogy vele volt a három srác. Már nem tudom melyikük, de valamelyik összetörte a kedvenc vázám. Mindegy, ez nem lényeges. És igazából azóta minden nap nálunk telepednek le. Persze itt vagyok én, aki mire jó? Hát igen. Ha úgy nézzük akkor én vagyok a szakács, a cukrász a pék vagy mindegyik. De az is lehet, hogy nálunk laknak. Vagy nem tudom. Csak annyit tudok, hogy legtöbbször, Magyarul a nap 23 órájában nálunk vannak. De néha kiruccanak egy diszkóba vagy csak elmennek csajozni.
-Értem. És mi van azzal a barátoddal, Dave-vel?-Hogy érted,hogy mi van vele?
-Úgy hogy mesélj róla.
-Hát Dave, ő Dave. Nincs belőle kettő. Amikor ideköltöztünk, akkor ismertem meg. Akkoriban nem voltam az a nagy barátkozós ember, de Dave nem szállt le rólam. Aztán valahogy kialakult a barátságunk és magától értetődő lett, hogy együtt csinálunk programokat és barátok leszünk. Nagyon sokan cikiztek minket ezért a suliban, de belátták, hogy mi tényleg csak barátok vagyunk és semmin többek. Kicsivel később Kiderült, hogy Nos ő a saját neméhez vonzódik. Én elfogadtam, mivel a barátom volt. A szülei csak egy éve tudták meg, amikor látták egy fiúval találkozgatni. Ők nem fogadták el olyan gyorsan mint én, de elfogadták.
-Annyira jó a kapcsolatotok. Irigylésre méltó. Volt egy haverom, akivel ovis korunk óta együtt nyomtuk le az élet akadályait, de aztán elkezdtem valakivel járni. Egyfolytában szekált, de tudod, mint haver a havert. Aztán egyszer azt vettem észre, hogy megyek haza és a lánnyal smárol. Szóval a csaj megcsalt. Számon kértem rajta másnap, de erősen tagadta. Megkérdeztem haveromat is, aki beismerte. Bevertem az orrát, mire úgy esett el, hogy agyrázkódást kapott. A szülei távol tartási végzést kértek ellenem. Meg is lett. Az iskola legnagyobb ellenségei lettünk és ott szívattuk egymást ahol tudtuk. Ennek viszont a javára ment, hogy mind a ketten szín ötösök lettünk és az elsők között jutottunk be az egyetemekre. Ő a sportra én meg a menedzserire.
Pislognom kellett. Csak most vettem észre, hogy visszatartottam a lélegzetem. Levegő után kaptam és megnyaltam a szám, mert rohadtul kiszáradt.
-Nem valami vidám sztori.-nyögtem.
-Nem. De nyugodj meg. Jó?-mosolyodott el. Nem szeretem ha másoknak bajuk esik. Ezért Connort is sajnáltam, meg a volt haverját. A leghihetetlenebb ebben az egészben, hogy a barátságuk egy lány miatt ment tönkre.
-Megyünk enni valamit?-kérdeztem.
-Persze. Akarsz még visszajönni vagy szeretnél már hazamenni?
-Le akarsz rázni?-vigyorogtam rá.
-Dehogy is szivi!
-Örülök neki. Akkor keressünk valami kajáldát mert éhen döglök.-fejeztem ki magam nem éppen nőies szavakkal.
-Meki, görögös vagy pizzéria?
-Meki.-vágtam rá egyből.
-Rendben.
Vettünk egy literes kólát, két Big Mac-et, egy nagy krumplit majonézzel (nekem), és egy sajtburgert félliteres kólával (Connornak). Mivel túl nagy volt a forgalom az etető részlegen, ezért visszamentünk a sziklácskánkra.
-Hogy bírsz annyit enni te lány?-kérdezte Connor nevetve.
-Tudod egy fiúval nőttem fel, aki megtanított enni.
-Azt értem én, hogy megtanított enni, de hogyan?
-Hát egyszerűen csak minden nap növelte az étel adagom, én meg megettem. Ennyi.
-Csak gratulálni tudok.
Ha azt mondom, hogy nem tudom mennyi időt töltöttem Connorral, biztos mindenki hülyének vagy őrülnek nézne. Csak annyit tudok hogy nagyon sokat. Vagy talán még annál is többet.
Aztán egyszer csak nagyon elkezdtem álmosodni. Ekkor már a homokban feküdtünk egymás mellett így nézve a csillagos eget. Connor mellkasára hajtottam a fejem, behunytam a szeme és a mai nap szépségét összegeztem. Aztán Connor megsimogatta a hajam és álomba merültem.
A mai nap olyan szinte volt tökéletes, hogy gondolni sem mertem a holnapra. Egyáltalán nem akartam gondolni semmire.


-Liz. Ébredj. - szólított meg egy álomittas hang.
Kinyitottam a szemem és egy kék szempárral találtam magam szembe.
Aztán ráeszméltem a valóságra.
Séta. Part. Meki. Kaja. Fekvés.
-Óh te jó isten! Sajnálom Connor én nem akartam...
-Hagyjad. Mind a kettőnknek jól esett. De most Gyere, menjünk, mert Michael meg fog ölni.
-Dehogy fog. Legalábbis amíg jóban vagyunk mi ketten.
Felkecmeregtünk a homokból - a homokban feküdtünk, ezáltal mindenem homokos lett-, leporoltuk magunkat és visszaindultunk a házhoz. Séta közben Connor keze és az enyém egymásnak simult néha. Gondolom ez vezérelte Connort arra hogy hosszú ujjait az enyémeimre kulcsolja. Csendben sétáltunk, mégsem volt kínos a csend. Inkább béke lepte. A ház előtt szorosan megölelt és megígérte hogy ma (igen, eközben már elmúlt hajnali egy is) megint szervezhetünk programot. Halkan beosontam a szobámba és lezuhanyoztam. Előkerítettem a flanel sortom és egy spagettipántos alvó pólót és lefeküdtem az ágy tetejére. A karomat a fejem alá raktam és mosolyogva néztem a plafont. Aztán elaludtam szép gondolatokkal Connorról, megfeledkezve a bátyámról és a három fiúról.