3. fejezet - Mi lenne, ha...

Szép napot kabócáim! Köszönöm hogy olvastok és köszönöm a komikat! Ha az ötödik fejezet után eléri az oldalmegjelenítések száma a 300at akkor jön egy meglepiiii rész!!!!! Ha teccik, akkor komizzatok és iratkozzatok fel! Jó olvasást bogárkáim! :) [És bocsánat hogy nem lett olyan hosszú]


~Ashton
A parton bóklásztunk egy kicsit, mire megláttam azt a Dave gyereket...egy másik sráccal. Amikor Bejött Liz-zel a próbaterembe, be kell valljam: Elöntött a féltékenység. Lehet, hogy csak a haverja, de akkor is nagyon birtoklóan nézett rá. De látszott, hogy irtózatosan megbíznak egymásban. Állítólag csak 3 éve barátok. Na nekem mindegy.
-Michael, Dave ott van az étterem teraszán egy....sráccal.-mondtam az étteremre mutatva.
-Nekem nem Dave kell hane...de. Nekem Dave kell hogy megfolythassam.
-De lehet...
-Ashton! Most halgass!
-Rendben-motyogtam. Ahogy Dave-hez értünk, ő életvidáman kelt fel az asztaltól.
-David, most azonnal szedd elő a húgomat. Nem tudhatod, hogy mi történt akkor amikor én hagytam egyedül...
-De tudom!-vágott közbe gyorsan Dave. Mikey bambán nézett Dave-re és Mielőtt kiakadhatott volna a haverom, a srác is felállt.
-Sziasztok! Oh Istenem! Ti vagytok a 5 Seconds Of Summer?
Mind lebénultunk. Alig néhányszor léptünk fel bárokban...ez a srác nagyon ismerős volt.
-Te nem valami bárban dolgozol?-kérdeztem.
-Jah, de. A Light Night-ba dolgozom. Legutóbb ott volt fellépésetek.
-Te tudod az egész fellépésrendünket?-kérdezte Cal.
-Nem.-pirult el a srác. Jesszus Atya Isten! Ez tényleg totál buzi. Opsz. Ez kicsúszott.
-És elárulnád a nevedet?-kérdezte feltűnően nagy unalommal Luke.
-Öööö Mark Owens.
-Hát örvendek Mark.-mondta Mikey- De ha megbocsájtanál megkeresném a hugom és megfojtanám a ... Barátod.-nézett Dave-re. Na legalább nincs okom arra, hogy féltékenykedjek. De miért is lennék én féltékeny? Hisz nem is vagyok szerelmes én senkibe! Sőt senki sem jön be nekem...na jó. Talán valaki bejön nekem...mondjuk Liz. De neki biztosan nem kellenék, mert csak a bátyja haverjaként tekint rám. Nem baj. Egyszer majd kiderül az igazság.
-Michael, Liz ott fekszik a napozó ágyon.-mutatott Mark egy fehér bikinis csajra aki olvasott. És hű atyám! Iszonyatosan szexi volt. Pontosabban az a kis bikini pont annyit takart amennyit kellett. Sőt, lehet hogy egy a szabvány méretnél kicsit merészebb volt.

 

(ne a csajszit nézd)

-Kösz.-azzal fogta magát és Liz-hez rohant. Kiderült, hogy a lány aludt. Ezt onnan lehetett megállapítani, hogy miután Mikey odarohant hozzá, megrázta a húgát, és az egy nagy ütést mért rá a lány. Ekkor Michael a fejéhez kapott mire Liz elkezdett magyarázkodni. Mostmár mi is odamerészkedtünk.
-...de miért?-hallottuk meg a mondatrészleget amikor Közelebb mentünk.~


-Tudtad, hogy mérgesek leszünk ha eljössz otthonról!-vágta a képembe, mikor már nem sajgott annyira a feje.
-Tudod milyen szar érzés volt, hogy nem volt tulajdonképpen magánéletem? Egyszer leestem a lépcsőn. És? Nem nagy cucc. Máskor is megbírkóztunk már a helyzettel. Csak te meg én. De most...most a srácok nem hagynak nekem nyugodni. Dave-et is úgy kezelték mint valami erőszaktevőt. Megkérdezhetném, hogy ezt miért kell? De miért?
Ash-ék ideértek. Nem baj. Hadd hallják az igazságot. Habár Ash fülét befognám, mert rá nem vonatkozik.
-Azért hugica, mert meg akarom neked azt adni, amit a szerencsétlen balfasz szüleink nem adtak meg.
-Azt már akkor megtetted amikor megmentettél...-csúszott ki a számon. A srácok csak bámultak rám. Eléggé perverz érzés amikor 6 srác úgy bámul rád, mint egy kincsre. Én megmondhatom!
-Mert meghaltál volna...-mondta Mikey-...és én abba belepusztultam volna.
-De AKKOR nem haltam meg. Itt vagyok neked. És ha kell másnak. Emlékszel amikor anyánk odajött hozzám ittasan és elkezdett vágdosni? Az volt az első amikor megmentettél. Én még csak hét voltam. Azóta tíz év telt el, és nézd-fordítottam meg a csuklóm- még mindig itt a nyoma. És itt is lesz. Anyám azt akarta, hogy örökre meg legyek jelölve. Hogy emlékeztessen arra, amit el akarok felejteni. De van olyan, amikor álmomból felkelve arra gondolok, hogy mi lett volna ha... ? Ha nem lököd fel azt a nőt. Ha nem szólsz annak a borzalmas apánknak. Vagy ha csak úgy semmibe veszel. Mindig te mentettél a szüleink elől. Téged nem bántottak, mert te voltál az az aranyos kis fiúcska aki tökéletes. Én legtöbbször mindent eltűrtem. Azt, hogy mindig felpofoztak, vagy esetleg belém vágtak. Vagy emlékszel amikor majdnem megfulladtam a tengerben? Te húztál ki, mert az állítólagos szüleink kint ücsörögtek a parton és röhögtek rajtam. Téged megdicsértek, hogy kimentettél. Aztán felpifoztak azért, mert kimentettél. Te nem tehettél arról, hogy én születtem a szerencsétlenebbik gyereknek. De ha nem hiszed, hogy mindent megadsz nekem...akkor csalódtam benned. Mondd csak! Szerinted miért vagyok itt a parton és nem otthon?- Mikey csak megrázta a fejét és könnyektől csillogó szemmel figyelt tovább- Csakis csak azért, mert túl sok volt az amit tettetek értem. Nem bírom az ilyesfajta nyomást. A testit bírom. A lelkit nem.
Ekkor megláttam Ashton aggódó, de rejtelmes tekintetét, Luke döbbent volt, Cal csak bámult maga elé, Dave csak mosolygott, Mark értetlen volt-nem tud még semmit- és Michael. Ő volt az, akinek a tekintete elhomályosult, arcán a tipikus bocsánat ráncok jelentek meg. A vállai leereszkedtek és úgy maradtak. A mellkasa emelkedett és süllyedt. Lefagyott a pillanat. Velefagyott a pillanatba. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mit kellene Mondanom. De Mikey fogta magát és megölelt. Viszonoztam. Éreztem ahogy összekapcsolódik a lelkünk. Most éreztem magam a legközelebb hozzá. Az évek folyamán mindig kiálltunk egymásért. Nem számított semmi. Csak az, hogy mi ketten együtt maradjunk. Mostmár nem választhat szét minket semmi. Még ha jönne egy nagy hurrikán és elsöpörne minket...én nem engedném.el a bátyám. Michael elengedett. Az eddigi aggódó ráncai kisimultak az arcán. Ekkor döbbent rá: Itt vannak a Fiúk.
-Én ööö...
De a Fiúk Továbbra is döbbentek maradtak. Mivel senki nem tudott mit mondani, Ash kényszeresen is, de megtörte a csendet.
-Figyuzzatok ez...khm, megdöbbentő volt.


~Luke
Liz kitálalt. Elege lett abból, hogy mi úgy vigyázunk rá. De nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy a múltja egy részét felfedte. A múltjuk egy részét. Az én anyám legalább nem eset nekem késsel meg semmivel sem. De az övé? Az biztosan elmebeteg! Először amikor monda el sem hittem. De látva Michael döbbent, szomorú, elmélkedő arcát és Liz csuklóját...már eléggé valóságosnak tűnk. De nem tudtunk igazán beszélni.
-Tudjátok mit?-kezdtem.
-Na mit?-mosolygott rám Liz, amitől minden bátorságom előjött. És nem voltam tőle zavarban, mert már valaki nagyon mereszti rá a szemét (nem akarom megjelölni a személy de ha kérdezik Ash az). Meg azért sem, mert ő volt most a fő emberke. Aki most a legfontosabb volt. Na de nemsokára kellene a mi javunkra is gondolni.
-Mondjuk a mai fellépés után elmehetnén egy partyba vagy mittomén' hogy hova.
-Ez de para! Ti már felléptek?-kérdezte kíváncsian Liz.
-Hát jah. A hivatalos nevünk a ...
-5 Seconds Of Summer-vágott közbe Mark.
-Hát jah.-bólintottam rá. Ez a srác igazi, vérbeli homokos.